3: bemutakozásom
A legelső blog bejegyzésként vagy akár a rólam menüpont alá is írhattam volna ezeket a sorokat. A kezdetektől fogva fontosnak tartom az őszinteséget, hogy ne csak szakmailag, hanem emberileg is kialakuljon egy valós kép egymásról. Persze ez nem egyszerű, mégis kísérletet teszek rá.
A kezdet:
Tapasztalt oktató vagyok, immár több mint 10 éve foglalkozom 100%-ban magánoktatással. Ez az út az első nemzetközi C1 szintű vizsgámat követően indult el, amikor elkezdtem korrepetálni magyarokat és külföldieket. Mivel akkoriban a kislányom nagyon kicsi volt, és egyedülálló anyaként nevelem, online módon tudtam csak kapcsolatot kialakítani külföldiekkel. Azonban az életünk gyakorlatilag angol nyelven zajlott, és amint lehetőségem adódott, részt vettem a Cambridge Egyetem és a British Council által szervezett programban, amely magába foglalta a nemzetközi C2 szintű vizsgát és a legmagasabb szintű üzleti vizsgát is. Azért volt fontos, hogy bárhol a világban taníthassak. Nem akartam magyar diplomát, mert azt nem lehetett volna külföldön ugyanolyan elfogadottsággal használni, hacsak nem szántam volna rá extra időt és anyagiakat. Talán ez a téma külön blogbejegyzést is érdemelhetne egyébként.
Változások:
Szerencsére 2019-ben változás következett be. Elkezdtem nem csak online, hanem személyesen is találkozni emberekkel anyanyelvi környezetben. Persze utazásaim során is gyakran használtam az angol nyelvet. Fontos azonban megjegyezni, hogy az anyanyelvi beszélők gyakran hibázhatnak és lazább stílust használhatnak. Ennek megfelelően nagyon figyelmes és óvatos voltam ezen beszélgetések során.
Értékek mentén a jó úton:
A fejlődés nekem nagyon fontos, folyamatosan képzem magam. Bár elsősorban a szakmai nyelveket részesítem előnyben, jelenleg részt veszek a Cambridge Egyetem által szervezett angoltanárokat továbbképző tanfolyamon. A Covid-19 helyzet miatt online lehetőség is elérhető. A részvételhez külföldi diploma vagy egy előkészítő tanfolyam szükséges sikeres záróvizsgával. Jelenleg ezen a programon dolgozom, azonban ez nem tereli el a figyelmemet a munkámtól, sőt, csak előnyöd, előnyötök származik belőle.
Ha bármi más érdekel, vagy kérdésed van, nyugodtan írj. 🙂
[fb_button]